Interjú Zolival
Kezdjük a legprimitívebb kérdéssel, gondolom, ezerszer megválaszoltad már, de azóta felnőtt vagy 3 nemzedék: hogyan lett egy vegyészlaboránsból az ország egyik legismertebb humoristája. Hogy jött a humor a képbe?
Van benne egy adag genetika, hiszen egyik ágon székely, a másikon bácskai ősökkel dicsekedhetem. Ebből kifolyólag alapból jó humorú családba születtem.
Általános iskolában már harmadikban cikket írtam a suliújságba a Holdról – ezt még komolyan – de ötödikben már jöttek az első humorosnak gondolt jegyzetek a matekfüzet hátuljába a minden füzetemet fedő dobfelszerelés-rajz mögé. Imádtam a dobokat, állandóan szerkókat rajzoltam mindenhova, s tanultam is rajtuk játszani becsülettel, amit egyébként az 50. szülinapomon készített bakancslistám értelmében öreg fejjel folytatok is!
Hetedikben már jelenetet írtam a Nőnapra a lányoknak, amit a fiúkkal elő is adtunk. Nyolcadikban rám bízták az iskolarádió vezetését, üzemeltetését, ami azonnal hozott egyfajta népszerűséget a diáktársak között. Középiskolában társat is adott mellém a Sors, egy osztálytársammal humorduót alakítottunk, s minden sulibulin felléptünk kellemes sikerrel. Érettségi után hiába helyezkedtem el a vegyiparban, az Élet finoman, de folyamatosan tolt a kultúra felé. A Richter Gedeon Gyógyszergyárban is publikáltam humort a gyári újságban, rövid ideig vezettem a Fabulon ifjúsági klubot, s szeretett főnökömmel szintén felléptünk a brigád bulijain. Ő hívta fel jó barátja, Sinkó Péter rádiókabarés szerkesztő figyelmét a mindig hülyéskedő laboránsára, aki én voltam. Péter csak annyit üzent 1981 tavaszán, jön a Humorfesztivál, jelentkezzek, a többit meglátjuk! Hát megláttuk, egy évvel később különdíjat nyertem a „Gépjárműoktató” c. írásommal. Itt figyelt fel rám Nagy Bandó, aki nem hagyott elkallódni, hanem „kiképzett” úgy, hogy színpadon, előadóként is megálljam a helyem. Életem végéig hálás leszek neki ezért...
Az állandó országjárással lassan kialakult egy földalatti ismertség, s egyre csiszolódott a stílusom, humorom. Akkoriban nagyon ritka volt a félórás fellépés, egész estés, másfél órás produkciókat várt tőlünk a különböző ifjúsági klubok és művelődési házak közönsége, így a mai napig ezt tartom a fő irányomnak, akkor érzem jól magam, ha "teljeset" adhatok. Ha van időd, könnyebben építkezel a műsorom belül. 11 előadóestet írtam meg és adtam elő folyamatosan ebben a korszakban, melyeket hála Istennek megőrzött a videószalag, így némi restaurálás után a Youtube csatornámon elérhetővé tudtuk tenni egyéb televíziós munkáimmal együtt.
1990-ben újabb Humorfesztivál jött, melyet már a televízió is közvetített, ezen az egyik fődíjat sikerült megnyerni, ami alapján meghívtak a Szeszélyes évszakokba. Ez a műsor akkor 6-7 millió nézőt vonzott esténként, s ott is ragadtam 13 éven keresztül rendhagyó híradómmal. Csodálatos évek voltak!
Én személy szerint a Maksa híradón nevelkedtem, de ezzel nem vagyok egyedül, mert egy ország nézte. Milyen emlékekkel tekintesz vissza rá?
Többségében jó emlékeim vannak, de ha visszanézem a 15-20 évvel ezelőtti önmagamat, azért persze egy rakás dolgot másképp csinálnék. Kár, hogy nem kaptunk ezen a pár perces híradó paródián kívül szinte semmi egyéb lehetőséget korosztályommal az akkori médiában, hogy igazán bizonyíthassunk, így a Szeszélyes évszakokban töltött 13 év szinte generálta a Maksa Híradó sablonossá válását a végére. De bearanyozta szakmai éveim első harmadát, s ott tanultam meg a televíziós műsorkészítés alapjait, amit 2003-ban életem első produceri vállalkozásában, a Maksavízióban kamatoztathattam. Sajnos ma már a médiában nincs olyan szórakoztató műsor, mint a Szeszélyes volt, de a nagyobb baj az, hogy az idétlenséget és a disznólkodást összekeverik a humorral. Pedig óriási a különbség, én pedig hiszem és vallom, hogy a nemzet ezen a téren is jóval többet érdemelne, mint amit a tévéktől kap. Igazi örömöm jelenleg a rádiókabaré, ahol Fábry Sándor vezetésével egy remek csapat dolgozik, s nem véletlen az állandó siker és telt ház a felvételeken...
13 évig futott a Maksa híradó, ami egy nagyon szép idő. Miért lett vége?
Maga a hordozórakéta, a Szeszélyes évszakok múlt ki. A 2004-es megszűnést követően még másfél évig házaltam a Maksa Híradó önálló változatával, jócskán felbruttósítva ötletekkel, filmbejátszásokkal, jelenetekkel, sőt, csináltam egy Petőfi Csarnokos élő verziót is, hiába. S mivel azóta sem találtam rá vevőt, a 2009-es szilveszteri rádiókabaréban szépen csendben egy amolyan „best of” válogatással elbúcsúztattam. Erre 2014-ben az akkori Rádiókabaré főnök, Mikó Róbert még egy évadot ajándékozott neki, havonta csinálhattam ismét híradót, csak éppen a rádióban, ami végtelenül boldoggá tett, s méltón lekerekítette a Maksa Híradó több mint két évtizedes történetét...
2006-ban kaptad meg a Karinthy gyűrűt. Milyen érzés volt?
Hofi Géza humorista pályára lépésének harmadik (!) évében kétszeres Jászai Mari díjas volt. Mivel ilyesmiben mi már nem reménykedhetünk, sőt semmilyen elismerésnél sem merül fel humorista név, így magunknak alapítottuk ezt a magasztos díjat, mellyel az adott évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégát ismerjük el. Az én pályám egyik csúcspontja volt ez a kitüntetés, de azért hozzá kell tennem, hogy ha az odaítélő bizottságban csak egyetlen embernek nem vagy szimpatikus, már esélyed sincs a díjra. Esetemben ezt az embert szerencsére legyűrték a többiek...
Gálvölgyi János azt nyilatkozta, hogy nem örül az új standuposoknak.
Te milyen érzéssel/érzésekkel fogadod, hogy pár éve egyre több fiatal és kevésbé fiatal új standupos "születik"?
Minden korosztály eddig kitermelte a maga humorát és humoristáit. Természetes evolúció folyamata, hogy a mai humor olyan, amilyen a közönsége. Tény, hogy a mai világ jóval lazább, szókimondóbb, mint a korábbi időszakok voltak, így a jelen kor humora is ilyen. Nekem nem a standupos fiatalok műsorával van a bajom, mert azt minősítse a közönség. (Mellesleg igen gyakran szívből felröhögök némelyik kollégán.) Hanem a létszámával. Nem értem, miért kell hetenként tehetségkutató verseny valamelyik városban, hiszen ha nincs érési folyamat, az alma lehet hogy kívül már piros, de belül nyers. Már megvan az a 8 ember, aki az új generációt képviseli, és ők tényleg jók, de ez a felhígult, csak ideig-óráig színvonalat képviselő massza nem tesz jót a szakmának, és a közönségnek sem. Eltartani sem tudja ez a csöpp ország őket, ebből aztán már most hatalmas konfliktusok vannak a feltörekvő nemzedék soraiban..
Mit tudnál tanácsolni azoknak, akik amatőrként próbálnak feltörni?
Állandó vesszőparipám, hogy senki ne jelentkezzen sehova humorvonalon addig, amíg le nem nyomta otthon a rokonságot a fotelba, s nem próbálta ki rajtuk a műsorszámát! Persze meg kell kérni őket, hogy ne udvariasságból nevessenek, mert azzal becsapják a delikvenst. Ott azonnal kiderül, hogy alkalmas-e az illető a továbblépésre! És csak akkor jelentkezzen bárhova is meghallgatásra, ha két vállra fektette már a családot! Nagyon sok keserű perc és csalódás megelőzhető ezzel a természetes szűrővel, jómagam is előszeretettel alkalmaztam a kezdeti években.
Visszatérve a magánélethez: a közelmúltban nagypapa lettél. De nem azt kérdezném, milyen érzés, hanem azt, hogy mi a különbség a saját készítésű lányaidhoz képest, hogy először is fiú, másodszor is unoka?
Bevallom, nagy fellélegzés volt, amikor kiderült, hogy végre van egy friss fiúgyermek a családban! Kb. 30 éve őrzöm ugyanis a H0 modellvasutamat, a diavetítőmet és egy hatalmas elektromos autópályát, várva egy fiúgyermek érkezését. A lányaim a nemük természetéből adódóan csak ideig-óráig játszottak ezekkel, a barátaim nagyon ritkán vetődnek el hozzám, hogy egy kicsit visszarepüljünk agyilag 40 évet, így minden reményem ebben a kissrácban volt, amíg ki nem derült, hogy a nagylányom Mexikóba megy férjhez, és ott is marad. A legnagyobb örömömre azonban láthattam az unokát, mert hazahozta, nagyon stramm, életerős, mosolygós kisfiú.
Szerencsére a családban egyik ágon sem fordult elő semmilyen komolyabb betegség, úgyhogy teljes gőzzel reméljük, nem került két hibás gén egymás mellé a kiscsávó DNS-ében. Üzentem a lányomnak a szülés idején, majd őssejtet rakjunk el, anyám nagy befőtt szakértő, hogy ha gáz van, abból valamelyik ősét újra lehessen termelni. Én a dédnagypapára szavazok, az nagyon jó fej volt!...
Nehéz veled komolyan beszélni, csak kibújik a humorista folyton...
Ez nálam nem foglalkozás, hanem életfelfogás. Ezen a világon amúgy is csak röhögni érdemes, hiszen a józan észnek itt semmi helye! Így viszont egészen jól elvagyok! Mert a nevetés a legjobb páncél a hétköznapi őrület ellen...
Egy biztos: egészséges lelkületű, határozott és energikus utódot szeretnék, éppen ezért például tuti nem fog magánóvodákba, meg különleges csoportba járni agyondédelgetett kedvencek közé! Járjon együtt a buszvezető, a szobafestő, meg az autószerelő gyerekével, azoktól legalább életrevalóságot és szorgalmat tanul! Ráadásul nálunk is ilyen a família, sehol semmi művész, csak normális egyszerű ember, az egyetlen értelmiségi a kutya!
Én azt vallom: ha egy szakmáját szerető, boldog és kiegyensúlyozott esztergályos lesz, mi ugyanúgy örülünk, mintha II. Einstein lenne, de gyötörni azért, hogy a saját meg nem valósult álmainkat ráerőltessük, nem fogjuk! Szóval nem kell, hogy az unoka humorista legyen, nekem elég az is, ha egészséges, boldog ember lesz, én pedig úgy dolgozhatom, hogy egyszer majd ő is büszke lehessen rám...
Említetted a "bakancslistádat", megtudhatunk néhány részletet belőle?
Természetesen vannak hiányérzeteim, és voltak rossz döntéseim, melyek egy részét sajnos már nem tudom helyrehozni. De amit lehet, azt igyekszem. Első két helyen áll a dob-, és a nyelvtanulás folytatása. Mindkettőt abbahagytam még tiniként, és iszom a levét mind a mai napig. Úgyhogy ezek pótlása folyamatban.
Több hobbizenekarban is játszom, ebből az egyik egy igazi bulizenekar, közismert magyar rockslágerekkel, óriási sikere van!!
Aztán vagy 30 éve dédelgetek egy egész estés színdarabot. Az évek során ötbe is belekezdtem, de egyikből sem lett semmi, az egyéb munkák határideje miatt a mai napig fél-, vagy negyedkész állapotban vannak. Jó lenne legalább hármat még befejezni. És természetesen a Maksa Életmű restaurálása és feltöltése a Youtube-ra, a Maksa csatornára, már egy ideje folyamatosan zajlik, de még van anyag bőven!
35 év ezen a cseppet sem könnyű pályán... Merre tovább?
Nem rég újra felfedeztem magamnak a Vajdaságot, több mint 30 előadást, önálló estet nyomtam le azon a csodálatos vidéken, lelkileg is töltődve az ott élő magyarság nyitottsága, emberszeretete, humora által. Nyáron azért még előfordulok az itthoni szabadtéri színpadokon, sokszor már a "retróhumorista" megjelöléssel, amit egyáltalán nem bánok. A siker továbbra is megvan és erőt ad, de tisztában kell lenni azzal, hogy az én időm lejárt, rengeteg a tehetséges trónkövetelő, akikre természetesen nagyobb az igény, mint ránk. Ez nem ért váratlanul, ráadásul én is remekül szórakozom a Showder Klub fellépőin, viszonyom a tehetséges fiatalokkal kiváló, sőt olyan is előfordult, hogy valamelyik nem tudott elvállalni egy előadást, s engem ajánlott maga helyett! Na ennél megtisztelőbb nincs...
Maksa Zoltán
Boldogtalan vegyészlaboránsból lett hivatásos nevettető.
A gépjárműoktatók és anyakönyvvezetők védőszentje két humorfesztivál elismerés után – 1982 és 90 – 1991-ben robbant be a köztudatba, melynek nyomán a mai napig „Híradó” a keresztneve, s kénytelen az utcán álbajuszt ragasztani, hogy ne ismerjék fel.
Színpadon mindig belelkesedik, s képes akár 5 órán keresztül is standupolni, ezért a művész 30 perc utáni eltávolításáról a rendező szervnek kell gondoskodnia!
A néhai Nagy Bandó tanítvány hosszú várakozás után jegyezte el magát egy Karinthy gyűrűvel, ugyanakkor 3 szem bonbonjával előszeretettel tikitakizik két lánya közül a kisebbik, akivel jelenleg együtt végzi az általános iskola hiányzó osztályait.
Zoltán saját bevallása szerint nem lenne jó riporter, miután nem érdekli az alany. Eddigi egyetlen riportját épp ezért saját magával csinálta 50. szülinapja alkalmából „Öninterjú” címmel, mely könyv alakban is megjelent, sőt, szépen fogy! Már csak a fedlap, meg vagy két oldal maradt belőle, hála a kutyának!